4400 Nyíregyháza, Sarkantyú u. 41.
Menü

Tanulási forradalom küszöbén

Július 17-étől egy héten át Budapesten zajlott a legkomolyabb nemzetközi memóriakutatási konferencia, az ötévente megrendezett International Conference on Memory (ICOM), ahol 1100 szakember, köztük a világ legjegyzettebb memóriakutatói beszéltek mindarról, amit aktuálisan az emlékezetről tudni érdemes.

Mostanra elég sokat lehet már tudni arról, hogyan végzi az emlékezést az idegrendszerünk. Gyakorlatilag darabkákból építi össze azt a képet, amit keresünk ilyenkor: az idegrendszer különféle hálózatai nem kész emlékeket tárolnak, hanem töredékeket és információrészleteket, az emlék pedig csak az előhívás során jön létre. Az idei konferencia egyik szervezőjével, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének munkatársával, az MTA Nemzeti Agykutatási programjának kutatócsoport-vezetőjével Racsmány Mihállyal a 444.hu beszélgetett erről.

Azt, hogy az emlékek jelentős részben az első előhívás alkalmával jönnek létre, megerősítette a 2008-ban a most szintén Budapestre érkezett Henry L. Roediger Jeffrey D. Karpicke-vel közösen a Science-ben publikált kísérlete is, ami mára már világhírű lett.

Racsmány elmondása szerint a pedagógiában a legtöbben a tanulás folyamatát még mindig úgy képzelik el, hogy amikor tanulunk az az, amikor próbáljuk bevinni, mintegy kódolni a magunk számára az információt. Ha pedig később ellenőrizni akarjuk, hogy mennyire voltunk sikeresek, akkor például kitöltünk egy tesztet.

Biztos sokan vannak most az olvasóink között olyanok, akik anno tanulmányaik során többször tantárssal, baráttal, vagy ismerőssel tanultak együtt. Na tessék itt a tudományos világ válasza, sőt igazolás arra, hogy milyen jól tették ezt, merthogy egymást folyamatosan emlékeztetve haladtak a megtanulandókban.

Az előbb említett kísérletben arra jutottak a kutatók, hogy az előhívás, azaz a tanulás után mondjuk egy kitöltött teszt, nem egy ellenőrzési pont, hanem maga az a cselekedet, vagyis maga a tanulás, ami létrehozza az emléket, vagyis a tudást. Kísérletükben amerikai egyetemistáknak kellett megtanulniuk szuahéli szavakat. Volt, akinek hagyták, hogy számos alkalommal elolvassa a szavakat, hagytak időt a memorizálásra és csak utána kérdezték ki őket, míg a diákok egy másik csoportjának pár olvasás után neki kellett ülnie egy tesztnek.

A tapasztalat az volt, hogy akik húsz-harminc alkalommal is elolvashatták a szólistát, közvetlenül a tanulás után sokkal jobb tesztet írtak, mint azok, akiknek csak pár alkalom állt a rendelkezésére. Viszont egy hét múlva, amikor vissza kellett menniük, azok, akik az előhívást gyakorolták, sokkal jobb eredményt értek el.

Tehát ez a valódi tudás, a másik csak egy felkészülés szintű képesség lehet!

Több, mint valószínű ezért érzi több egyetemista hosszú tanulmányi után úgy, hogy szinte nem tud semmit, aztán az életben kapott feladatok végzik el -sokszor sok gyötrelem árán- az emlékeztetéseket, vagyis fejeztetik be a tanulást.

 A pedagógia, a hagyományos oktatás az első emlékeztetést csak ellenőrzésre alkalmazza (feleltetés, dolgozat), nincs még olyan szisztematikus oktatási programja, ami arra menne rá, hogy folyamatosan elő kell hívatnunk valakivel a bevitt információt.

Tanulási forradalom kell ehhez?


Jelentkezz 1 próbaórára és tapasztald meg Te is a hatást.

Jelentkezés